Autóbaleset

 

KYUHYUN / SUPER JUNIOR - AUTÓBALESET

 

2007. április 19-én a kora reggeli órákban a Super Junior néhány tagja a Kiss Radio Show-ból tartottak hazafelé, amikor autóbalesetet szenvedtek. Az autóban a Super Junior tagok közül Kyuhyun, Leeteuk, Shindong, és Eunhyuk tartózkodott. A baleset úgy történt, hogy autó egyik kereke felrobbant, és a sofőr nem tudta uralma alatt tartani a járművet, a szalagkorlátnak csapódott, és felborult. Shindong, és Eunhyuk pár karcolással megúszták. Leeteuk-nak egy csúnya seb éktelenkedett a fején, amit 150 öltéssel kellett összevarrni. Kyuhyun viszont súlyosabban is megsérült, aki a vezetőülés mögött ült a baleset bekövetkeztekor. Eltört a csípője, és 6 bordája, az egyik bordája átszúrta a tüdejét, az arcán horzsolások, és karcolások éktelenkedtek. 

Az orvos azt mondta Kyuhyun szüleinek, hogy meg tudja gyógyítani az átszúrt tüdejét, hogy a nyakán ejt egy vágást, hogy tudjon lélegezni, de így a jövőben soha többet nem tud majd énekelni. Kyuhyun apja azonnal elutasította ezt a műveletet, mondván, hogy a fia inkább meghalna, minthogy többé ne tudjon énekelni. Így az apa egy másik megoldást kért fia meggyógyítására. Kyuhyun négy napig volt kómában, és 20% esélyt adtak neki az életben maradásra. Végül az orvosoknak sikerült megmenteniük őt, egy másik beavatkozással. Kyu 6 napot töltött az intenzív osztályon, mielőtt áthelyezték volna egy kórházi szobába. 20 kg-ot fogyott, és egy hónappal a baleset után volt képes lábra állni, és 2007. július 5-én hagyta el a kórházat, de még akkor sem volt teljesen egészséges. 5 hónappal a baleset után csatlakozott újra a Super Junior-hoz. Hála Istennek Kyuhyun azóta teljesen felépült, és egészséges. (Hálát adok Istennek, hogy itthagyta köztünk ezt a csodálatos embert, a gyönyörű hangjával együtt)


Kyuhyun a Strong Heart c. műsorban beszélt először a szörnyű balesetről:

19 éves voltam akkor. A baleset előtt éppen zenét hallgattam, becsukott szemmel. A következő dolog amit hallottam, kung kung kung. Olyan érzés volt, hogy körbe-körbe forgok, igen az autó pörgött. Ezután elvesztettem az eszméletemet. Amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra elvesztettem az emlékezetem. Ekkor már az úton feküdtem. Azt kérdeztem magamtól, ah mi történt? Vetettem egy pillantást a távolba. Láttam, hogy az autó felborult nagyon messze. Ah baleset történt. Először fel akartam kelni, de nagyon fájdalmas volt, úgyhogy csak felültem. Amikor egyszer kinyitottam a szemem, a múlt emlékei felvillantak előttem. Amikor általános iskolába mentem, a szüleimmel és a családommal játszottam.. Amikor először álltam színpadon.. Azt gondoltam, ah meghaltam, ez a halál? Hirtelen erre gondoltam. Ekkor Eunhyuk odafutott hozzám, és megragadta a kezemet, mert imádkoztam és sírtam. Ő is sírt, és imádkozott velem. 4 napig voltam kómában. Amikor egyszer kinyitottam a szememet, a kórházban találtam magam. 6 bordám eltörött, az egyik átszúrta a tüdőmet. Az orvos azt mondta a szüleimnek, és a társaságnak, hogy ez a gyerek meg fog halni. Tudtam, hogy nem tudják a műtétet megcsinálni a torkomon keresztül, ha csak egy vágást nem ejtenek rajta, de akkor többet nem tudok énekelni. Még ha meg tudnák csinálni, akkor is csak 20% esély lenne rá, hogy életben maradok. De az apám azt mondta, ez a gyerek énekelni szeretne, ő egy énekes. Ennek a gyereknek az az álma, hogy énekeljen, ha felvágják a torkát, többé nem lesz képes rá. Akkor ha ezt megcsinálják, és túléli hogyan fog élni ezután? A doktor azt mondta az apámnak, maga megőrült? A fia hamarosan meghal, hogyan mondhatja, hogy a zene az fontosabb? Szükséges ez a műtét erősködött a doktor. A doktor és az apám között hatalmas harc alakult. Aztán hirtelen egy másik orvos jelent meg. Még mindig emlékszem a doktor nevére, Wang Yong Pil. Miután megnézett, azt mondta, hogy megpróbál valamilyen más lehetőséget találni az operációra, amely lehetővé teszi, hogy tudjak énekelni a jövőben is. Tehát nem estem át a torok műtéten, és el lett fogadva a másik operáció lehetősége. Amikor meghallottam ezt, nagyon sokat és intenzíven sírtam. Az apám mindig is szembeszállt velem, most meg melletem áll, hogy énekes vagyok, hogy énekeljek. Mindig ellenezte, hogy énekes legyek. Ez a fajta apa, aki védte az álmomat, anélkül hogy tudnám.. nagyon erősen sírtam. 5 hónap után tudtam csatlakozni újra a zenekarhoz. Amikor először visszatértem, az első dalnál, nemcsak a Super Junior rajongók, hanem mások is, akik eljöttek.. nagyon nagy támogatást kaptam tőlük. Nagyon megérintett, az érzés, hogy képes vagyok újra élni. Hogy képes vagyok énekelni, és aktív tevékenységekre a Super Junior tagokkal. Hogy képes vagyok találkozni a rajongókkal, járni, enni, nagyon hálás vagyok mindenért. Hálás vagyok az apámnak, hogy megvédett engem, Eunhyuk-nak aki az első személy volt aki odafutott hozzám, és támogatott engem.

Kyuhyun egy másik műsorban:

Egy pillantara elvesztettem az emlékezetemet. Felébredtem, és az úton feküdtem. Úgy éreztem magam, mint akinek az alsó fele hiányzik. Úgyéreztem magam, mint aki meg fog halni. Imádkoztam bocsánatot kérve. Eunhyuk futott felém, és ő is imádkozott könnyes szemmel. Újra felébredtem, és a kórházban találtam magam. Megkérdeztem az orvosokat, hogy mennyi ideje vagyok itt, és azt mondták, hogy 4 napja. 4-5 hónapig nem tudtam semmilyen aktív tevékenységben részt venni.

 A Super Junior tagok is meséltek a balesetről különböző műsorokban:

Leeteuk: Az autó kétszer megpördült, végül átfordult. Ah most tényleg meg fogunk halni. Erre gondoltam, mielőtt elvesztettem az eszméletemet. 150 öltéssel varrták össze a fejemen a sebet. Amikor kinyitottam a szemem, nem láttam mást, az ég nagyon sötét, és véres az arcom. A mentő először hozzám jött. A másik sarokban volt Kyuhyun 6 törött bordával. 

Leeteuk: Az autó körbe-körbe fordult egy párszor, végül átfordult. Én és az emberek mögöttem, láttuk mi történik. Megmarkoltam a helyem, de az autó nagyon gyorsan, és intenzíven pörgött. Beütöttem az arcomat az ablakba, és elájultam, ahogy sikítottam egyet. Később kinyitottam a szemem, és a menedzser aki a járművet vezette, magát okolta a balesetért. Térdre rogyott az úton, és ordított, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Azt mondtam neki, hogy rendben vagyunk. Shindong és Eunhyuk azt mondta, hogy jól vannak, de Kyuhyun nem volt sehol.

Eunhyuk folytatta: Kyuhyun kb. 20-30 méterre volt tőlünk. A ruhái szakadtak voltak, és eszméletlenül feküdt. Annyira megdöbbentünk, próbáltuk felébreszteni, de ő ostobaságokat beszélt. A járókelőket arra kértük, hogy hívják a mentőket, azonban a riporterek jöttek először.  

Eunhyuk: Amikor Kyuhyun újra elaludt a kórházban, könnyes szemmel megöleltem, és rájöttem milyen fontosak vagyunk (tagok) egymásnak.

Siwon: Az orvos azt mondta, hogy nagyon kevés a remény. Nem tudtam elhinni. Ez mélyen megrázott. Akkor még túl fiatalok voltunk, hogy megértsük a halált abban a korban, de ez egy új perspektívát adott nekünk. Viszont annyira boldog voltam amikor kijött a kórházból. Amikor elmentem hozzá a kórházba, láttam a hegeit amikor átöltözött. Sírtam csendesen, ahogy néztem a hegeket. Nagyon boldog vagyok, hogy most egészséges.


(c) Super Junior Kyuhyun Hungary / kyuhyun.gportal.hu

 

 

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.